Ha olvastátok a regényt, akkor tudjátok, van benne egy vers, amit a búcsúzáskor Fazekas tanár úr felolvasott nekünk. Úgy gondoltam, bemásolom nektek ide ezt a verset, mert szerintem ma is van mondanivalója és biztosan ti is meglátjátok benne azt, amit akkor mi...
Zúgó Róbert
Jutni
a kezdet apró hazugságaitól
először csak az inkább-hallgatásig,
aztán hanyatt-homlok a meztelenítő
kényszerű mindent-kimondásig,
megkövező sorfala előtt a közönynek -
eljutni messzi, hangos városokba,
de kis falunkba visszatalálni
anyánk szaváért mégis, bármikor -
tékozló nyári napokra aggatott pillantásaink
ha széthordták is mind, megbámult,
melltartó nélküli lányok,
ráncba szedve magunkat lépni
az árván hagyó őszbe -
október nyarától térdig lucskosan
belevakulni az első fehérbe,
és mikor útjaink már sehova sem
vezetnek, várni pimaszul, hogy utolérjen
bennünket a kezdet újra meg újra,
mert ez már nem az a kezdet,
másik tavasz, egy másik nyár előtt -
jutni küszöbökön túl, újabb küszöbök elé,
keresztekkel és keresztek nélkül,
otthoni gyümölcsök ízével a szánkban,
csavargásaink lándzsanyomát takargatva,
szavakat motyogva, köpve magasra,
és a szeplőtlen májusi ég alatt is:
gondolva őszre, télre is -
jutni az első tétova ölelkezésektől
a torzítás nélkül tükröz szemig,
combok tucatnyi útjelzőin át érni
a megszokottság gyönyörével ringató ölig -
versben a versig, versedig;
a lehetséges határokig, hisz
a szemek gyanútlan mélységénl
mélyebbre (ott szomszéd már a szív),
emlékeink napoztató hűségénél
magasabbra nem lehet, úgysem lehet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése