Írok, tehát vagyok

  

 

Régen jelentkeztem új blogbejegyzéssel, úgyhogy ideje volt, hogy újra klaviatúrát ragadjak. Ez már csak azért is fontos volt, mert olyan gondolatok foglalkoztattak mostanában (sok más mellett is természetesen), amelyek talán az olvasókat is érdekelhetik: mit jelent írónak lenni a mai világban.

 

Ki az író?

 

Aki ír? Aki rendszeresen ír? Akinek könyve jelent meg? Akinek

 

évi három-négy könyve jelenik meg? Aki megél az írásból?

 

Aki történelmi regényt, aki romantikust, vagy aki sci-fit ír? Esetleg

 

 a szépirodalom?

 

Vagy csak a külsőségekről szól? Hogy milyen laptopon ír? Vagy

 

hogy hol ír?

 

 

A társadalmunkban nagyon sok mindent a szerepeink határoznak meg. Otthon feleségek vagyunk, vagy éppen gyerekek, háziasszonyok, élettársak. A munkahelyünkön munkaerők, kollégák vagy főnökök, a hozzánk betérőknek pedig eladó, ügyintéző vagy éppen vállalkozó. A világban nők és férfiak vagyunk, emberek és magyarok.

Ezenkívül vagyunk olvasók, vásárlók, könyvtárjeggyel rendelkezők, akadékoskodók az ügyfélszolgálatnál vagy éppen idegesen a kormányon doboló autóvezetők a dugóban.

 

Minden nap használjuk ezeket a szerepeinket és váltogatjuk is őket, nem is figyelünk fel rá. Írónak lenni is egy szerep, ami néha egészen váratlan pillanatokban jön elő. Például, amikor egy közeli ismerősünk kérdez róla, hogy mit és hogyan szoktunk írni? Vagy hogy milyen érzés dedikálni, találkozni az olvasókkal? De ilyen az is, amikor egy másik szerepünkben (például vásárlóként) szólít meg minket egy másik vevő, nem is tudva, hogy éppen a saját könyvünket ajánlja figyelmünkbe (ahogy történt velem nem is olyan régen). Ha sokáig nem vagyunk egy szerepbe, akkor az berozsdásodik vagy csak le kell porolni, mikor újra elővesszük.

Legalábbis azt hisszük, hogy nem vagyunk benne. Pedig ahhoz nem kell írnunk vagy éppen dedikálásra járnunk, hogy írok legyünk. És nem egy olyan szerep ez, ami valaha is berozsdásothat vagy porolásra szorulna.

 

 

De mit mond a többi író? Például az alkotás folyamatáról

 és a bennük levő szerepükről.

 

Verseim? ugyan.
- Versek, amelyeket épp
én írhatok le.
 

Fodor Ákos

 

Az írás érzéseinkre gyakorolt hatásáról:

 

Az igazi írás mindig, s ma is abból származik, hogy valaki, akinek valami roppant nagy
fájdalma van: ki akarja ezt kiáltani, hogy megkönnyebbüljön tőle...
Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj.

 

Móricz Zsigmond

  

 

 

 

Az írás néha egy kicsit önző dolog is az író részéről:

 

Tudom, egy szál nyomorult kis romantikus történelmi regény nem váltja meg a világot.

De az csodás volna, ha pár embert olvasás közben olyan boldoggá tenne,

mint engem írás közben.

Meg Cabot

 

 

Néha pedig a legönzetlenebb dolog, akár egy viszonzásra nem váró

 

 ajándék:

 

 

Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy

 

hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen

 

felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a

 

magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban,

 

 akkor mire való?

 

Gabriel García Marquez

 

 

Máskor pedig ösztönös és nem szabályozott a világ kósza

 

szabályai által:

 

 

Az írás öntudatlan és nőies folyamat. Olyan, mintha terhes lennék

 

 

a könyvvel.

 

Paulo Coelho

 

 

Persze az írók is emberek, akik ugyanúgy befolyásolhatók,


mint más emberek:

 

Minden látható eredmény mögött áll egy láthatatlan

 

 

személy, aki nélkül nincs életmű.

 

Szabó Magda

 

Azt se felejtsük el, hogy először leszünk olvasók, aztán

 

csak írók:

 

Az író mindig olvasó is, és ez az olvasó mindig nagyon

 

 

nagy hatással van az íróra.

 

Cserna-Szabó András

 

 

 

És végül két gondolat Szabó Magdától, egy döntésről, ami

 

megváltoztathatja az életünket,

 

ez lehet az íróvá válás felé vezető út első lépése, a másik pedig

 

 arról a pillanatról, amikor először

 

ragyog fel benned valami, ami utána nem fog soha kihunyni: az írás

 

 utáni vágyódás, a

 

történetmesélés íze, a szavak acélrabsága.

 

 

 

Egyszer azt mondtam neki, van az úgy, hogy az ember előtt

 

letérdel a fehér elefánt,  azaz eljön egy olyan pillanat, amikor

 

valaminek az elvetése vagy elfogadása évtizedekre, esetleg

 

örökre megszab az életünkben valamit,

 

ritkán térdel le a fehér elefánt, de akkor helyesen kell

 

dönteni, különben ég tudja,

 

meddig kell várni, míg ismét arra jár, ahol mi vagyunk.

 

Az örömtől sírtam, a szépség örömétől, a szavak értékének

 

felismerésétől, attól, hogy így lehet mondani valamit,

 

hogy könyvbe lehet zárni és kifejezni

 

a mondhatatlant is.

 

 

 

Én úgy gondolom, hogy író az, aki a réten ül. Körbeveszi milliónyi

 

 virág, de ő csak egyetlen egyet keres. Azt a bizonyosat. Mert

 

az írás egy pitypanghoz hasonlítható.

 

Az író elfújja, ami szerteszáll a széllel.

 

Van, amelyik nem lel jó helyet, de amelyik igen, az további

 

pitypangok sorát növeszti, amelyeket újra és újra el lehet fújni.

 

Így az a pitypang, amit először

 

elfújtak, soha nem szűnik meg létezni, hiába szálltak el a széllel

 

az aprócska kis esernyői.