Szöszenet

Ma valahogy nem voltam kedvem főzni. Hazajöttem és olyan éhes voltam, hogy szinte alig bírtam állni a lábamon, de mégsem mentem a tűzhely közelébe se. Téged vártalak, tudtam, hogy hazajössz este hatra.
Csak ültem az asztal mellett a törött támlájú széken és néztem az ajtót. Láttam, ahogy hamarosan belépsz az ajtón és fáradtan leteszed a táskádat, erőtlenül lerúgod a cipődet és én a karjaidba omlok. Érzem rajtad az izzadságszagot és hogy nyirkos vagy az esti levegőtől, a borostád szúr, de én az arcomat az arcodhoz szorítom. Mert nekem ez illat, a te illatod. Te csak nézel majd rám furcsán és kérdezed, mi lelt. Én pedig nem mondok semmit, csak ölellek magamhoz. Mert hirtelen rájöttem, milyen fontos vagy nekem, mennyire nem tudok nélküled élni. Azt hiszed, azért, mert nem mondom, így is van, pedig nem. Nekem mindennél fontosabb a tudat, hogy létezel. Hogy melléd ülhetek, amikor este a tévét nézed, hogy megengedhetem neked a vizet a fürdőszobában vagy éjjel nézhetem, hogyan alszol el gyorsan és veszed egyenletesen a mély levegőt. Mert az enyém vagy. Még csak nem is sejted, mennyire. Szőröstül-bőröstül, a fejed búbjától a lábujjad hegyéig, a rossz tulajdonságaiddal és rossz napjaiddal együtt. Én akkor is szeretlek, amikor kiabálsz velem vagy csak mérges vagy rám. Akkor szeretlek igazán, mert tudom, mérgesek csak arra tudok lenni, aki számít.
Ma azt hittem, elveszítettelek. Reggel a munkába menet a buszról megláttam az autónkat összetörve a Damjanich tér közepén. Aztán azt, ahogy egy hullazsákot emelnek fel és tesznek egy nagy fekete kocsiba. Túl gyorsan ment ahhoz a busz el a baleset mellett, hogy láthattam volna a rendszámát. Úgy éreztem, hogy nem bírnak el a lábaim, szerencsére mögöttem volt egy üres hely, odaestem. Kapaszkodtam a maradék józan eszemben és a telefonom után nyúltam. Remegő kézzel tárcsáztam a számod, csak kétszer nyomtam mellé. Felhívtalak, de nem csörgött ki. Jéghideg lett a kezem. Tudtam, hogy tegnap este lusta voltál felkelni a töltőért, talán csak ennyi történt. Talán. Talán csak lusta voltál. Lusta váltani vagy elsőbbséget adni.
Leszálltam kettővel előbb és futottam az utcán. Nem volt messze innen már a munkahelyed, de így is 15 percet gyalogoltam, mire odaértem. Ezer évnek tűnt. A parkolóban sorra követtem az autókat. Egyenként nézve végig és minden egyiknél, amelyik nem a tiéd volt, egyre gyengébben vert a szívem. A végére már kifogytam a szuszból. Elfogytak az autók. Az én szívem is.
Aztán újra dobbant! A tilosban állt a kocsink. Már nem tudtál máshova leparkolni, így odaálltál. Újra elkezdett verni a szívem.
Beléptél az ajtón hat után öt perccel. Fáradtán letetted a táskádat és lerúgtad magadról a cipődet. De én nem ugrottam oda hozzád és nem öleltelek át szorosan beszívva az illatodat.
- Főztél? - kérdezted rekedt hangon.
- Nem - válaszoltam.
- Mit bámulsz olyan furcsán?
- Csak örülök, hogy látlak - mondtam és nevettem.

A bennfentesek

Mindig vannak olyanok, akik jóval előbb kapnak betekintést a munkáimba, mint maguk az olvasók. Ez azért van, mert mielőtt a kiadó felé továbbítanám az anyagot, szükségem van előszűrőkre, olyan olvasókra, akik elmondják a véleményüket, teljesen elfogulatlanok és a szemembe merik mondani, ha valami nem úgy van jól, ahogy leírtam.
Ez az utóbbi kettő persze nehéz ügy, hiszen olyanokról beszélünk, akik nem lehetnek velem elfogulatlanok, de bízok az ízlésükben és a kritikájukban. Hamarosan meg is értitek miért...
Négy emberrel olvastattam el az eddigi írásaimat szépen, sorban. Mindenkinek más miért adok a véleményére, mindenki más miatt fontos. Egyikük sem maradhat ki, addig nem is akarok beadni kész művet, amíg rá nem bólintanak.
Az első olvasó általában az anyukám. Nem mellesleg ő a legnagyobb rajongóm is. És ez nemcsak a regényre vonatkozik, de hát, talán ez így is természetes. :-) Ő a legtürelmetlenebb, alig várja, hogy kész legyen és végre a kezében vehesse. Aztán akkor leül és nem áll fel, amíg el nem olvassa. Anyu kritikája nem igazi kritika, mert nem kritizál. Csak dicsér. Persze tesz megjegyzéseket, hogy ez meg ez jobb volna így, de amúgy is nagyon jó, mit jó, tökéletes. Mégis szükségem van arra, hogy elolvassa és jóvá hagyja. Azt hiszem minden írónak szüksége lenne egy ilyen rajongóra :-)
A második olvasó általában a barátnőm, Veronka. Ő szintén író, méghozzá nagyon ügyes író, igazi világot látott csaj, aki a jég hátán is megél-típus. Nem ismerek nála magabiztosabb és bátrabb nőt. Sokat olvasott, olvas most is, ráadásul hasonló az ízlésünk olvasmányok terén is, ráadásul szintén magyar szakot végzett, mint én (ami remekül jön, mert kijavítja nekem a helyesírási hibáimat, amiből van bőven). Szeretem azt a stílust, ahogy Veronka ír, mert mi úgy működünk, mint két mágnes, felerősítjük egymást, adjuk egymásnak az ötleteket és átnézzük a másik írását, ami által mi is fejlődünk, ügyesebbek leszünk.
A harmadik olvasóm, a legrégibb és legjobb barátnőm, Kriszti. Róla tudni kell, hogy mindent tud rólam, szóval az életrajzírómat majd küldjétek hozzá :-) Gyerekkorunk óta barátnők vagyunk, az életem minden fontos pontjánál ott volt, ahogy én is az övénél, ez pedig nagyon fontos és eltéphetetlen kötelék. Nála jobban talán senki sem ismer, az ő véleménye ezért fontos. Ő nem ír, viszont nagyon sokat olvas, sokfélét ráadásul, széleskörű az érdeklődése. Neki ki szoktam nyomtatni a szöveget, mert számítógépen nem szeret olvasni. Az első regényemet úgy olvasta ki, hogy reggel felkelt, hogy belelapoz az első egy-két oldalba, aztán majd valamikor folytatja. Nem tudta letenni és egy nap alatt kiolvasta. Ennyi.
A negyedik olvasóm a legfontosabb nekem. Az ő véleménye mindent felülír. Nemcsak azért adok a szavára, mert jobb írónak tartom magamnál, hanem azért is, mert átélt velem mindent, ami akkor történt Csöngén. Ő Melinda, aki a könyvben Linda néven szerepel, s bizony, a könyvet is neki ajánlottam. Nem véletlenül. Nagyon sokat bíztatott nemcsak a könyvvel kapcsolatosan, de előtte is, hogy túléljem annak a néhány napnak a lelki hozadékait. Éjszakákat beszélgettünk át titokban, azóta is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és nem hűlt ki a barátságunk, pedig először néhány száz, most már néhány ezer kilométer választ el minket egymástól. Az a bizonyos főszereplő fiú a regényben így fogalmazott: nincs még egy olyan barátság, mint a miénk. És igaza van.
Melindával is hasonló az ízlésünk az olvasmányok terén, ő is úgy rajong a könyvekért, ahogy én, ezért megbízom az ízlésében és a tanácsaiban is. Amúgy ő előbb adta ki a könyvét, mint én és ő is beleírta a nevemet: Vikinek, a csöngei élmények életben tartásáért. Mert már akkor tudta, hogy meg fog jelenni a könyvem.
Ő is ugyanúgy ápolgatja a helyesírási hibáimat, ahogy Veronka, de Melinda a legkíméletlenebb kritikusom is, ő megmondja, ha valami nem jó. Nem szépítgeti, nem kerülgeti, és én ezért szeretem. Erre van szükségem, hogy fejlődjek.

Ennek a négy embernek a véleménye számít tehát, mielőtt elküldöm a kiadónak a kéziratot. De azért bevallom, sokszor makacs vagyok, nem hagyom lebeszélni magam olyanról, ami meggyőződésem, hogy jó a regényben. De hát ez van! Kritikusok és rajongók nélkül nem működhetne a dolog...

Válasz

Kedves Olvasóm!

Nem, egyáltalán nem zavar, ha a blogon írtad meg nekem a levelet, sőt, örülök. Mindig gondban vagyok, ha egy jó levelet kapok valakitől privátban, amit szívesen kitennék a blogra, de úgy érzem, nem véletlenül írták privátban.

Örülök egyrészt, hogy így hatott rád a könyv, hiszen a cél nyilván az volt, hogy érzelmeket csikarjon ki az olvasóból, másrészt nem jó, hiszen ezek szerint neked is van egy szomorú fejezet az életed könyvében. Én mégis azt mondom, kell egy ilyen fejezet is, hogy tanulj és soha ne felejts...

Nagyon jó, hogy a bemutatón nem tűntem izgatottnak, pedig, ha tudnád, hogyan izzadtam minden egyes megszólalásnál. (El tudom képzelni, hogy Ica és Fanni mit érezhetett, ha én így izgultam.) Nehéz volt, nemcsak azért, mert sok ember előtt kellett beszélnem, hanem azért is, mert magamról kellett beszélnem. No, meg a régi szerelemről, ami évekkel ezelőtt volt, de a mai napig felkavarja a lelkem minden egyes pontját. Igen, még mindig.

Tudsz titkot tartani? Bár azt hittem, nem jött el senki a bemutatóra azok közül, akik a könyvben szerepeltek, de valaki mégis odajött a dedikálás során hozzám, akivel már évek óta nem találkoztam. Egy fiú, aki szerepel a könyvben. Még most is borsódzik a hátam az emlékre, hát, még akkor!

Nem vagy egyedül azzal, hogy felteszed nekem a kérdést, mi igaz és mi nem a regényben. Nem akarok sejtelmes lenni, se titokzatos, de azért nem árulhatom el, mert akkor elveszne a varázs. Azt pedig nem hagyhatom... Annyit elárulhatok, ami Csöngén, az átmulatott éjszakán és a Csónakázó-tónál leírtam, szóról szóra úgy történt. Nem is tudtam volna megírni máshogy, egyszerűen képtelen lettem volna akár csak egyetlen momentumát is megváltoztatni azoknak a csodálatos perceknek. Amikor még hittem, amikor még szerettem őt...

Hogy beengedek-e ezáltal mindenkit az életembe vagy sem, nem tudom, ez nagyon nehéz kérdés, nem tudok, vagy inkább nem akarok belegondolni. Én csak el akartam mesélni azt, hogy mit éltem túl, mint ahogy egy jó barátnőnek mesél az ember a legnehezebb időszakáról. Nekem, ti, olvasók vagytok a legjobb barátaim. :-)

Köszönöm a kedves szavakat! A folytatás gőzerővel készül, új történeten is dolgozom, s talán nem is lesz meglepő, ha azt mondom, ebben is lesz valós szál? Pedig így van, de egyelőre ezt homály fedi.
Amúgy az igaz szerelemre szerencsére nem kellett sokat várnom. Most is itt ül mellettem a kanapén, hogy ezeket a sorokat írom. :-) Ha létezik szerelem, áhh... nem is folytatom, mert elérzékenyülök. Ha szeretnétek, azt is megírom majd egy regényben, mert a megismerkedésünk története... hát, elég kalandosra sikeredett. Na, majd egyszer.

Jó olvasást és sok sikert a bloghoz! Rendszeres olvasótok vagyok én is.

Viki

Ui: Ezt eddig még senkinek sem mondtam, de a gesztenye itt lapul a fiókomban azóta is. Ha egyszer találkozunk, ígérem, megmutatom.

Filmek, filmek és romantika minden mennyiségben

Arra kértelek titeket a facebook adatlapomon, hogy adjatok ötleteket, miről posztoljak a blogomban, mi érdekel titeket, miről olvasnátok szívesen.
Bálint azt írta, írjak listát kedvenc zenéimről, filmjeimről stb. Ezért Bálint kérésére el is készítettem legelőször a romantikus film toplistámat. Azért ezt, mert tél van, be vagyunk gubózva, kell valami, ami megmelengeti a szívünket, meg amúgy is, nemsokára Valentin-nap.

A listám teljesen szubjektív, az én kedvenc romantikusaimat tartalmazza, de persze nem állandó lista ez, mindig változik, ahogy látok új darabokat. Talán nem tudjátok, de én nagy filmőrült vagyok, nagyon sokat nézek, az egyik szakdolgozatom témája is filmelemzés volt. Ezek közül bármelyiket meg tudom nézni akár ezredszerre is, mert kikapcsol, feltölt és megnyugtat, hiszen a legtöbb esetben happy end a vége. (A Mielőtt felkel a Nap és a Mielőtt lemegy a Nap kimaradt a listából, mert azt egy másik posztban már említettem.)
Ezeket a filmeket nem kell a mozikészítés csúcsának tekinteni, ahhoz nem sok közük van, de a romantikafaktoruk magasan a többié felett van, márpedig egy kiadós veszekedés vagy egy fájdalmas szakítás után, csak ez az, ami számít.

Ahogy az eredményhirdetéseknél szokott lenni, kezdjük hátulról és haladjunk az első helyezett felé!

10. Bridget Jones naplója

 

Azért Bridgetet tettem a végére, mert ez a film inkább vicces, mint romantikus, de akkor is helye van a legjobb tízben. Az örök dráma egy nő életében: nincs senkim, aztán hirtelen akad kettő is, de kit válasszak? A jófiút vagy a rossz fiút? Egyáltalán tudom, hogy melyikük melyik? A címszereplőt és a két férfi főszereplőt is nagyon szeretem, rosszul nem sülhetett volna el ez a film, de a regényből, ami nekem egyébként annyira nem tetszett, a lehető legtöbbet kihozták. A helyszín London és környéke, imádom a várost, ahogy az angol kultúrát is, szóval nem lőhettek nálam mellé. Már vagy ezerszer láttam mindkét részét, de nem tudom megunni, mert minden életkoromban és helyzetemben találok valami újat benne.

Nagyon vicces, szórakoztató, romantikus és valódi. Őszintén, tegye fel a kezét, akinek nincsen otthon legalább egy nagyi bugyija!

Kedvenc jelenet: a végén, amikor a hóesésben állnak és csókolóznak.

 

9. Séta a múltba

 

 

Ha az előbb nevettünk, akkor ezen a filmen nem sírni, hanem egyenesen zokogni fogunk. Szintén megfilmesített regény, egy hívő és halálosan beteg lányról és egy az életből kiábrándult fiúról szól. A lány kivirágzik a fiú mellett, a fiú pedig teljesíti minden kívánságát, megváltoztatják egymás életét, de megmenteni nem tudják...

Véletlenül láttam először ezt a filmet, már ment pár perce, mikor odakapcsoltam, de nagyon megszerettem, mert nem sablonos a történet, minden percben más történik a szereplőkkel, mint amire számítanánk. Fontos még kiemelni, hogy a vallás nagy szerepet kapott benne, amit viszonylag ritkán látok, nemcsak romantikus, filmekben. Mindenkinek ajánlanom, aki szeret sírni romantikus filmeken. Ja és nem utolsósorban döglesztő benne a srác!

Kedvenc jelenet: az esküvőjük. Minden lány ilyenről álmodik.

 

8. PS. I love you

 

 



 

 

 

Nem tudom, kinek jutna eszébe egy olyan szerelmes történetet írni, amiben a szerelmespár egyik fele már a történet elején meghal? Ez minden csak nem happy end. De legalább olyan, mint az élet. És ettől lesz jó ez a film. Holly elveszíti a férjét, akivel hatalmas szerelemben éltek együtt. Visszaemlékezéseiben láthatjuk, milyen szép szerelem volt az övüké. A lány nem találja a helyét az új életében, nem tud a férje nélkül boldog lenni. Ám ezt tudta az egykori kedvese is (ilyen jól kevés ember ismer minket, igaz?), ezért utolsó hónapjaiban ahelyett, hogy a kemoterápiával foglalkozott volna, apró meglepetéseket készített elő a feleségének, hogy könnyebben túltegye magát a gyászon. Ez pedig a legnagyobb önzetlenség, amit valaki csak tehet egy másik emberért.

A történet tehát arról szól, Holly hogyan gyógyul meg, hogyan kezdi el újra élvezni az életet és lesz újra szerelmes valaki másba. Mert az élet megy tovább. Csodálatos történet. Zsepifaktor: 110%

Kedvenc jelenet: amikor a kocsmában énekel neki a srác és a férje egyszerre.

 

7. Love story

 

 

Imádtam a könyvet és a filmet is! Jenny és Oliver szerelme örökérvényű és maradandó, ez az a film, amit az unokám is zokogva fog majd végignézni (már, ha akkor még lesz tévé). A gazdag fiú beleszeret a kissé különc és szegény lányba, először lát nem időtöltést, hanem valami többet egy nőben. Szerelem lesz, de micsoda szerelem! Oliver még a családjától is függetlenedik a lány kedvéért, dolgoznak mindketten éjjel-nappal, de egyáltalán nem bánják, mert a szerelem, amit egymás iránt éreznek, mindennél nagyobb erőt ad nekik. Oliver levizsgázik és végre munkába állhat, jól keres, kiváló ügyvéd lesz. Végre megengedhetik maguknak, hogy gyerekük legyen, de ekkor rossz hírt kapnak Jenny állapotáról.

Nagyon régi film és sajnos, Ryan O'Neal már csak halvány visszfénye akkori önmagának, de még mindig bele lehet szeretni. Újra és újra. Száz és ezer év múlva is. Imádom.

Kedvenc jelenet: amikor a lány először elküldi a fenébe a beképzelt srácot.

 

 

 

6. Jane Austen magánélete



 

Egy nagyrészt kitalált, részben írásos bizonyítékokon alapuló film a híres angol írónő, Jane Austen életéről, aki maga számtalan romantikus csodaszép regény szerzője, de a valóságban nem volt soha szerelmes. Vagy mégis? Annyi biztos, néhány napig jegyes volt, de felbontotta az eljegyzést és a nővérének, Kasszandrának írt leveleinek egy részét saját kérésére elégették. Mi lehetett az a titokzatos indok, ami miatt meggondolta magát? Talán mégis volt egy tiltott szerelem az írónő életében és az a sok szép történet nemcsak kitaláció volt, hanem valós alapukon nyugvó szerelmi szál? Ezt már nem fogjuk soha megtudni, de ez a film egy nagyon szép szerelmet tár fel előttünk. Szeretem benne, hogy nagyon szépen ábrázolja a szerelmük kibontakozását, azokat az apró pillanatokat és mozdulatokat, amikből kialakul a legszebb érzés. Mindig hevesebben dobog a szívem, ha nézem, úgy érzem, mintha én is vele együtt élnék át minden érzést. Bár a film vége nem happy end, mégsem szomorú film, inkább arról szól, hogy a szerelem akkor az igazi, ha tudsz elengedni és lemondani is.

Kedvenc jelenet: amikor újra egymásra találnak az erdőben és a fiú szerelmet vall a lánynak.

 

5. Keith

 

Ezt a filmet úgy ajánlották nekem, hogy olyan sírva-zokogós fajta, de sokáig nem volt kedvem megnézni, mert nem bűvölt el maga a történet. Nagy hiba volt, mert az egyszerű cselekmény ellenére, a szereplők és a párbeszédek olyan szuggesztívek, hogy lehetetlen nem belekerülni a történetbe, és magunkon érezni a szereplők minden rezdülését. Az elkényeztetett, de valójában boldogtalan tini lány és egy nagyon különös fiú találkozásáról szól a történet. Meg akarják ismerni, de valahol taszítják is egymást. A lány nem tudja megfejteni a fiút, de nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ez a fiú nem zakkant, van valami benne, ami további nyomozásra készteti a lányt. Aztán persze menthetetlenül beleszeret. És itt kezdődnek a bonyodalmak.

Aki nem sablonos szerelmes filmet szeretne és egészen új érzésekre vágyik, annak mindenképpen ajánlom ezt a filmet.

Kedvenc jelenet: amikor szeretkeznek. Itt látszódik a srác valódi énje.

 

4. Ház a tónál

 

 

Két csodálatos színész (Keanu Reeves és Sandra Bullock) és egy csodálatos történet. Egy ház az, ami összeköti a múltban és a jelenben élő két embert, akik egy varázslatos postaláda segítségével tudnak kommunikálni egymással (nincsen semmilyen hókusz-pókusz). Nem tudnak találkozni, pedig a levelek alapján már egymásba szerettek. De valami mindig közbeszól. Nem lövöm le a poént, de több csavar is van a történetben, ami állandó figyelemre és izgulásra készteti a nézőt. Azért tetszik, mert nem sablonos és mert mindig is szerettem az idővel való játékot a filmekben. Amúgy szerintem több szerelmes filmet kellett volna forgatnia a két szereplőnek, mert a vásznon remekül összeillenek. A zsepifaktor nem túl magas, de az izgalomfaktor úgy 120%.

Kedvenc jelenet: amikor találkoznak a múltban és együtt táncolnak. Szóba kerül az a bizonyos regény is!

 

Jöjjenek a dobogósok!!!!

 

3. Egy makulátlan elme örök ragyogása

 

 

Tény 1: imádom Kate Winsletet. Tény 2: szeretem Jim Carrey-t. Tény 3: nincs jobb az idő és a térben való utazáson alapuló filmeknél. És itt mindez megvan!

Van-e annál szebb történet, mint amikor a kapcsolat végeztével a fiú ki akarja egy gép segítségével törölni a lányt a fejéből, de képtelen rá, mert titkon még mindig annyira szereti, hogy nem tudja elfelejteni?

A két főszereplő nem a megszokott arcát hozza, Kate ezúttal bohó és nemtörődöm lány, Jim pedig egy savanyú fickó. De együtt remek páros alkotnak, csak az a baj, hogy nagyon meg akarják változtatni egymást, nem tudják megoldani a gondjaikat és szakítanak. De nem tudják elfelejteni egymást, nem megy.

Aki szeretné megnézni ezt a filmet, ne egy szokásos szerelmes történetre számítson, mert ez nem az. Jópofa, vicces, de közben véresen komoly és nagyon jó színészek vannak a legkisebb szerepekben is. Nem úgy beszél a szerelemről, mint egy érzésről, hanem valamiről, amiért minden nap meg kell küzdeni. Felkavaró film magunkról és a párkapcsolatainkról.

Kedvenc jelenet: amikor megpróbálja elbújtatni a lány emlékét az agyának a legeldugottabb zugaiba.

 

2. Az élet nélkülem

 

 

Újabb sírós-vállrázkodósan zokogós film. De ez tényleg az. Csak napsütéses időben szabad megnézni!

A fiatal anyuka, aki egy lakókocsiban él a férjével és két kislányával az anyja kertjében és esténként takarítónő, megtudja, hogy hamarosan meg fog halni. Nem készül ki, nem mondja el senkinek. Inkább kitalálja, mit tegyen abban a néhány hétben, amíg még nem sejti meg senki, hogy mi vár rá. Ír egy listát, mi az, amit még szeretne megtenni, amire nem volt még ideje fiatal életében. A két lányának 18 éves koráig felmondja kazettára a születésnapi jókívánságokat, elmegy fodrászhoz és életében először műkörmöt csináltat. De valamit még nagyon szeretne átélni. A férje volt az első és egyetlen férfi az életében. Mindennél jobban szereti, de szeretné megtudni, milyen lehet egy másik férfi szerelme és ölelése. Érdekes, hogy nem érezzük megcsalásnak a nő tettét, inkább keserű próbálkozásnak, szurkolunk mindkét pasinak és kifolyik az összes könnyünk az összetört Mark Ruffalloért. (Tuti pasifaktor: 1000%.) Szurkolunk, hogy mégse haljon meg, de persze tudjuk, elkerülhetetlen számára. A film nem mutatja a halálát, csupán az az utáni életet. Igazi művészfilm, a főszerepben azzal a Sarah Polleyval, aki még a Váratlan utazásban bűvölt el minket kislányként.

Kedvenc jelenet: amikor a férfi a mosodában órákig nézi, hogyan alszik.

 

1. Büszkeség és balítélet

 

 

Abszolút kedvenc! Nem lehet megunni! Nagyon szeretem a kosztümös filmeket, különösen azokat, amik a régi Angliában játszódnak. A Jane Austen regény alapján készült BBC változat a maga hat órájával a lehető legjobban adja vissza a történetet. A Keira-féle változat csak gyenge próbálkozás ehhez képest. Ez volt az a film, ami aztán felkapta a mogorva ábrázatú Colin Firth-öt és első számú szexbálványt csinált belőle. Amikor kimászik vizesen a tóból... Na, hagyjuk a részletezést, érdemes ezt a filmet mindenkinek megnéznie.

A Benett családban öt lány van, az édesanya jól szeretné férjhez adni őket, hiszen a régi törvény szerint lányként nem örökölhetik apjuk vagyonát. Ha nem tudnak férjhez menni, még fedél sem lesz a fejük fölött. A lányok persze tudják ezt, de ők elsősorban szerelemből szeretnének házasodni, nem pénztárca alapján. A második lány, Elizabeth találkozik a nagyon gazdag, de dölyfös Mr. Darcyval, aki csúnyán beszél róla, amin a lány megsértődik és többször be is olvas a férfinak. De nem hagyja nyugodni a tudat, hogy a férfi nem lehet olyan rossz, mint amilyen a híre. Ám a sors úgy rendezi, hogy előbb megbékélnek egymással, majd a szívük is egymásra talál. Régi film ez is, de nem tudom megunni, mert Elizabeth és Darcy egymásratalálása még mindig a kedvencem. Külön felhívnám a figyelmet arra, ahogy Mr. Darcy megkéri Elizabeth kezét: El kell mondanom, mennyire csodálom és milyen forrón szeretem magát. Kérem, szabadítson meg szenvedésemtől és legyen a feleségem!

Kedvenc jelenet: Amikor Mr. Darcy kimászik a tóból vizesen. Utánozhatatlan!

 

 

Levél

Talán Kelly-t és Lupit nem kell senkinek bemutatnom, ha mégis,  www.kellyolvas.com-on olvashattok róluk többet. Ezt a kedves levelet is ott olvastam. Annyira megtetszett, hogy bemásolom, és a válasz sem várathat magára! :-) A napokban meglesz... (Ha szeretnétek Szívritmuszavar könyvet nyerni, mindenképpen látogassatok el az oldalra!)

 

Kedves Viktória!

Remélem nem zavar, ha még páran rajtad kívül is elolvassák az érzéseimet, amit a könyved keltett bennem. Az olvasóim is megbocsájtanak talán, hogy most nem hozzájuk beszélek, ilyen még nem volt a blog történetében.

A könyved mély sebeket szakított fel bennem, amikről azt hittem már legalább 8 új bőrréteg fed, és sosem fogok már sírni miatta. De a történeted eszembe juttatta azt az érzést, amit nekem kellett átélnem, amibe majdnem belehaltam. De nem erről akarok beszélni.

A könyved sorai gyönyörűek, minden egyes oldalon beletaláltál a szívembe a szavaiddal. Ez az írásmód nagyon új volt nekem, nem is olvastam még soha ilyet, végig a régi szerelmednek mesélsz, ez alól csak a prológus és az epilógus kivétel. A fülszöveg alapján emlékszem, kicsit hunyorogtam, hogy öt táborozós napról szól a könyv, és ebből lesz halálos szerelem, de nem így van! Sokkal hosszabb időt ölel fel a történet, Csönge igazából a kezdet.

Amikor először vettem a kezembe a könyvedet, a kiadó által szervezett Aranymosós új könyves írók könyvbemutatóján, bevallom nem sokat tudtam róla. A borítóval kapcsolatos ötleteket követtem ugyan a facebook-on (a borító minden könyvnél nagyon érdekel), de a tartalomról előre semmit nem olvastam el. A könyvbemutatón azonnal kitűntél a magabiztos hangoddal, bár szabadkoztál, hogy milyen ideges vagy, de ez egyáltalán nem volt érezhető. Érthetően, teljes beleéléssel olvastad fel a részletet a könyvből, (azt a részt, amiben elhangzik a könyv címe is) és a hallgatóság azonnal érezhette, hogy mekkora feszültség van itt a szereplők között. Megosztottad velünk azt is, hogy ez a történet 80%-ban így történt, ahogy leírtad. Tudod, hogy azóta is ezen agyalok, vajon mik voltak azok a részek, amit megváltoztattál? Én szeretném tudni! (Ugye elmeséled egyszer?)

Be kell valljam neked, imádom a vívódásokat, igaz, főleg a pasikéról szeretek olvasni, de a könyvedben végre szemtől szembe találtam magam egy valós vívódással, egy igaz történettel, ami bárkivel megtörténhet, de bárki nem tudja így megfogalmazni, hogy egy ennyire szívfacsaró történet kerekedjen ki belőle. Remek dolog az írás-terápia, nagyon sokakon segít, még én is erre vetemedtem egyszer, de a különbség másokban és közted az, hogy ezt te szőröstől-bőröstől felvállaltad, beengedtél minket az életedbe, beleshettünk a titkaidba. Őszintén gratulálok ezért! Nagyon bátor vagy, és nagyon megérdemled a sikert, mert borítékolom neked, hogy sokra fogod vinni ezen a pályán.

Olvastam a blogodban, hogy lassan kész a második rész, és új történeteken is dolgozol. Ezek után csodálkozol ha azt mondom, alig várom?

Őszintén kívánom, hogy találd meg az igazi párod, fiatal vagy, minden megtörténhet, és meg is fog!

P.S. Ugye, igazából nem dobtad el? A gesztenyét?

 

 

 

 

Sok-sok miért...

Melinda azt kérdezte tőlem a facebook-on, hogy mi motiválta a könyvem megírását és milyen terveim vannak a jövőre nézve.
Amikor átéltem ezt a nyarat, nagyon nehéz időszakon voltam túl. A főiskola véget ért, a barátommal szakítottam, nem volt még munkám, és a fiú, akibe szerelmes voltam, nem engem választott. Valahogy a barátaimmal sem találtam meg a közös hangot, egyedül éreztem magam. El akartam mondani nekik, de valahogy nem tudtam szavakba önteni, miért vagyok olyan rosszkedvű. Akkor rájöttem, bár beszélni nem tudok róla, írni igen. Kiírtam magamból a fájdalmat, de a sok szépet is, ami történt velem és úgy éreztem magam, mint aki meggyógyult.
Többen írták már, hogy szomorú a könyvem, pedig amúgy én egy nagyon vidám lány vagyok. Mindkét állítás igaz. Azt gondolom, hogy mindenkinek az életében vannak nagyon nehéz időszakok, az enyém ez a nyár volt, amikor kislányből nővé értem. Mert nem a test nő csak felnőtté, hanem a lélek is és az enyémnek akkor volt itt az ideje. Hálás vagyok ma már azért, ami akkor történt velem és nem csinálnék semmit sem másképp. A második rész, majd meglátjátok, sokkal bizakodóbb, pozitívabb hangvételű lesz.
És hogy milyen terveim vannak a jövőre nézve? A második része a Szívritmuszavarnak mindenképpen. Ez már a részemről nagyjából kész van, még a címen meditálok. Utána pedig egy teljesen új történettel szeretnék majd foglalkozni. Ez is szerelmes történet lesz, de a középpontban egy fiú lesz ezúttal és egy időben való ugráláson alapuló kapcsolat. Nagyon érdekes lesz, majd meglátjátok! Jelenleg ezen dolgozom és már nagyon várom, mit szóltok majd hozzá. Ötleteim a későbbiekre is vannak, de ezek inkább csak morzsák, egyelőre semmi konkrétat nem tudok. Én úgy vagyok vele, hogy az élet majd elém sodorja a történeteket, amiket meg kell írnom.

Nagyon boldog új évet és sok olvasást kívánok minden kedves olvasómnak! Várom a további kérdéseket az új évben is. :-)

Cím kerestetik

Lassan-lassan készül már a Szívritmuszavar folytatása. Szeretnélek megkérni titeket, hogy adjatok nekem ötletet, mi legyen a második rész címe. Nekem már van néhány gondolat a fejemben, de hátha ti sokkal jobbat is tudtok!
A legjobbakat összegyűjtöm és abból lesz kiválasztva a végső cím. :-) Legyetek ügyesek és kreatívak! Kapcsolódjon az elsőhöz, de mégse ugyanaz legyen (például Szívritmuszavar 2). Annyit elárulok a második részről, hogy a szerelmesek története folytatódik. Szétválasztja őket valami, de mégis összeköti, nagy fordulatokkal és meglepetésekkel teli lesz a kapcsolatuk és a végén visszatérnek Csöngére is.