A legnagyobb írói lecke

A mai témám nem az én fejemből pattant ki, hanem On Sai (http://onsairegenyek.blogspot.hu/) blogján olvastam, aki Bartos Zsuzsi oldalán látta :-), idézem: "Ma láttam K.M. Weiland facebook oldalán a kérdést: mi volt a legnagyobb írói lecke, amelyet megtanultál a legutóbbi történeted írása közben?"

És ezzel a kérdéssel lavinát indított el, több írótársam is megválaszolta a kérdést, én sem hagyhatom szó nélkül. Sokat kellett gondolkodnom ezen, mert nem volt egyértelmű a válasz, hiszen több mindent is megtanultam, sőt, elmondhatjuk, amióta írok, többet tanultam az emberekről, a világról és saját magamról is, mint azt valaha gondoltam volna. Többek között azt, hogy az elméletem, miszerint az író csak ír, elmélet marad, mivel egyáltalán nem igaz. Az írónak nagyon sok minden mást is kell csinálnia az íráson kívül és a szerkesztés, a blog írása ezek közül csak néhány apróság. Megtanultam, hogy amiről azt hittem, a hibám: a határokat nem ismerő fantáziám és a meseszövő képességem, nem hiba, hanem kellő korlátok közé szorítva, erény, mások számára is élvezhető adottság. Vagy hogy azt hittem, hogy az írás egy egyedül végzett, magányos tevékenység. Nem, nem az. :-)

A legutóbbi regényem, a Hanna örök kapcsán megtanultam egy nagy igazságot: azzal, hogy megjelenik az első regényed, nem dőlhetsz hátra. Az igazi munka csak ott kezdődik. Az első regény nem jelenti azt, hogy automatikusan meg fog jelenni a második is. Még keményebben kell dolgozni, mint korábban, már elvárásokkal fordulnak feléd, mind az olvasók, mint az írótársak, mind a szerkesztők. Fejlődni kell, nem megelégedni azzal, hogy tudsz és az elég, hanem folyamatosan képezni magad. És nem beletörődni, hogy ha nem jelenik meg, akkor nem jelenik meg. Mert az olvasók várják és számítanak rád. Ez pedig nagy felelősség.

Jelenleg készül a harmadik kéziratom, finomítgatom, simítgatom, remélem, mihamarabb hírt tudok adni nektek róla. A negyedik történetem pedig már erősen formálódik a fejemben. Az alábbi képen azt láthatjátok, ahogy a lakásom padlóján szétszórt jegyzeteim között próbálok rendet tenni. Persze a fejemben is :-) (Nem tudom, ki hogyan dolgozik, én a kezembe akadó papírfelületekre írom le, ami éppen eszembe jut, aztán ezeket a fecniket rendezem össze egy történetté.) Szóval alakul a negyedik története is, igaz, írni még nincs időm, de folyamatosan jegyzetelgetek, ahogy az ábra is mutatja, hogy ne felejtsek el semmit addig, amíg végre lesz időm leírni.

 

 

Tavaszi játék!

Hosszú idő telt már el azóta, hogy játékot hirdettem és mivel javában dolgozok a következő kéziraton, nem is nagyon volt időm kitalálni valami jó kis feladatot. De ma reggel úgy ébredtem, hogy ott volt az ötlet a párnán, amikor fordultam egyet az ágyban, mert egyből beleugrott a fejembe.

A játék első része mától, vasárnaptól (09.) indul és jövő hét vasárnapig, azaz március 16-ig tart.
A feladat következő: fotózd le Szívritmuszavart vagy a Hanna örököt (vagy akár mindkettőt, ha megvan mind a két rész) valamilyen kreatív, egyedi, vagány módon. Hogy hogyan? Azt rád bízom! Szereplhetsz rajta te is, vagy a családod, a barátaid, egy tér a városból, ahol laksz, vagy éppen a reggelid, esetleg a matekkönyved is lehet a háttér, de a könyvespolcod, a motorod vagy éppen a naplemente is. Nincs kikötés, a lényeg, hogy ütős kép legyen.

Jövő vasárnapig töltsd fel nekem a képet a FB oldalamra (https://www.facebook.com/viktoria.zakaly ), én kiválasztom a kedvenceimet, amelyeket egy mappába rendezek a képeim között. Ezután egy hétig már csak ezekre a kedvencekre lehet szavazni, az nyer, aki a legtöbb lájkot kapja.

És hogy mit lehet nyerni? Egy Zakály Viki-féle ajándékcsomagot :-) Ebben sok minden lesz, részleteket nem akarok annyira elárulni, de az egyik ajándék egy velencei maszk lesz, amit az utazásomról hoztam nektek.

Benne vagytok a játékban? Akkor kattintásra fel!

Velence

Hiszem és vallom azt, hogy az ember a látókörét az egyik legjobb módon úgy tágíthatja, ha minél több országba utazik el és a lehető legtöbbféle kultúrát ismeri meg. Nem elég ugyanis saját magunkat ismerni, a környezetünkben levőket is kell, hogy aztán tudjuk mihez viszonyítani magunkat.
Én nagyon szeretem az országot és azon belül a várost is, ahol felnőttem, szeretek magyar lenni, de azt sem szégyellem bevallani, milyen eufórikus érzés kerít a hatalmában, ha átlépem a határait. És persze milyen megnyugtatóan selymesen meleg érzés hazajönni és tudni, várnak itthon és jó itt lenni.
Bár még viszonylag fiatal vagyok, szerencsésnek tartom magam, mert nagyon sok helyen jártam már. Mindig úgy éreztem, amikor megismertem és megszerettem egy külföldi várost vagy egy kultúrát, hogy de szívesen visszajönnék még ide, de aztán a következő alkalommal, amikor dönteni kellett, mégis egy másik célpontot szemeltem ki magamnak. Mert meg akarom ismerni a világot. Talán egy élet sem elég erre a feladatra, én mindenesetre megpróbálkozom vele.

Legutóbb, egészen pontosan most hétvégén, Velencében jártam. Korábban már voltam Olaszországban, még hozzá Triesztben, nagy álmom pedig Róma és Dél-Olaszország felfedezése, de ezúttal a cölöpökön épült város volt a soros. Mivel a fejemben jelenleg egy olyan történet kezd kibontakozni, amely keresztül-kasul viszi az olvasót és persze a főszereplőt Európán, ezért tudtam, amikor a várost elhagyva felszálltam a kompra, hogy Velence is meg fog jelenni a történetben.

Nem tudom, sokan olvasták-e Szerb Antaltól az Utas és holdvilágot, de abban biztos vagyok, hogy nem elegen. A történetben Mihály, az éppen nászúton levő ifjú férj, az egyik elsuhanó alakban gyermekkori szerelmét véli felfedezni. Emiatt aztán otthagyja friss feleségét a vonaton és az álom után megy beutazva egész Olaszországot. Eközben megismerjük gyermekkorát, az Ulpius testvéreket és a hozzájuk köthető történeteket, megértjük Mihályt és a tőle menekülő Évát is. Az egyik legkedvesebb regényem és sokat gondolkoztam rajta, miközben a komp haladt Velence felé, hogy vajon meg tudta-e volna írni Szerb ezt a regényt mondjuk francia vagy holland helyszínnel. Ahogy megismertem ezt a kereskedő várost és beszívtam a régi házak ódon hangulatának illatát, meggyőződtem róla, hogy bár nem láttam még mindig eleget Olaszországból, de valami csodálatos az a varázs, amivel bír.

Már csak maga a kép is szöget ütött a fejemben: egy város, ami voltaképpen nem létezik, hiszen nincs alatta föld, szinte lebeg, emberi kéz alkotta, de a természet évről évre vissza akarja hódítani: nagy esőzésekkel és áradásokkal. Emellett pedig a karneváli időszakban több millióan jönnek el ide, hogy lássák a maszkos felvonulókat, akik szintén nem azok, amiknek látszanak. Van-e a maszk mögött valaki? Vagy nem is a mögötte levő arc a fontos, hanem maga a maszk?

Talán úgy tűnik, kicsit elrugaszkodtam a városlátogatástól, de az utazásnak, legalábbis nálam, ez is az egyik legfontosabb hozadéka: gondolatokat indít el bennem. Ahogy most is. És hogy mi lesz az eredménye? Azt majd megtudjátok egyszer, a most még csak fejben formálódó negyedik történetemből. De egyelőre félreteszem az ötletelést, mert most egy sokkal időszerűbb feladatot kell ellátnom: bőszen javítom a Bogozd ki című kéziratomat.

Addig is ciao!

Bogozzuk ki együtt!

Készül egy újabb kéziratom, még hozzá gőzerővel. A munkacíme Bogozd ki. Már látom a hibákat is, sőt, azt is tudom, hogyan fogom kijavítani őket. Ez mindig új lendületet ad nekem. Különösen, hogy több helyről is azt kaptam, ez lehet az eddigi legerősebb regényem :-) Kit nem motiválna ez?

Hogy egy kicsit eláruljak a történetről, de azért hagyjak egy kis homályt is, elmondom, hogy ez egy időutazásos szerelmi történet lesz. Gondolkodtál már azon, hogy mi lenne, ha vissza tudnád forgatni az idő kerekét? Mi lenne akkor, ha meg nem történtté tehetnél néhány eseményt? Melyiket törölnéd ki?
Biztosan mindenki gondolkozott már ilyen vagy ehhez hasonló megoldáson, de a valóságban ez elég nehezen kivitelezhető. A főhősünknek, Gábornak azonban lehetősége nyílik rá, sőt, szinte választási lehetősége sincs, hiszen ha nem így dönt, valakinek az élete veszélybe kerül. Sőt, két emberé is.

És van egy Efi nevű lány, aki valójában Stefánia, és színésznő szeretne lenni, de közben neki is megvannak a maga démonjai. Efit nagyon megkedveltem, egészen szorosan összetartozunk mi már, ha a valóságban is létezne, talán a legjobb barátnők lennék. :-) Efi hét életben is feltűnik Gábor mellett, de a lány egy igazi átváltozóművész, a legmeglepőbb helyeken és szerepekben láthatjuk őt.

És hogy mi lesz a vége ennek a hol szomorú, hol vidám történetnek? Azt nektek kell kibogoznotok :-P



Egy kép a fejemben élő Efiről

Játék a könybemutatóig

Elkezdődött a visszaszámlálás! Egy hetet kell már csak várni és kapható lesz a Hanna örök, a Szívritmuszavar folytatása. Addig is egy kis játék a leghűségesebb rajongóknak!

A nyeremény: szabadon választható, hogy Szívritmuszavar vagy Hanna örök könyvet kérsz és persze az is, hogy kinek a nevére kéred dedikáltatni, így akár karácsonyi ajándéknak is kiváló, ha neked már megvan az egyik (vagy mindkettő meglesz).

A feladat egyszerű, de egy kis kreativitást sem nélkülöz. Írjátok ki a FB adatlapotokra a kedvenc idézeteteket a könyvből, vagy ha nincsen meg a könyv, akkor azt, miért szeretnéd elolvasni. Válasszatok hozzá google-ról egy szép képet, ami szerintetek a lehető legjobban tükrözi a könyv hangulatát. Lehet benne szív, szerelmes pár, gesztenye, fiatal társaság, rátok bízom! Aki szeretné még kreatívabb tenni, az fényképezhet vagy rajzolhat is. Az állapot legyen nyilvános.
Aztán írjátok be a FB oldalamon a játékkiírás alá egy kommentbe, hogy Szívritmuszavar vagy Hanna örök, aszerint, hogy melyik könyvet szeretnétek megnyerni. Én pedig december 14-én este ki fogom sorsolni, hogy ki nyerte meg a könyvet és dedikálva postázom neki karácsonyig.

Akkor indulhat a játék? START! :-)

 
  

Könyvbemutató hamarosan!

Sziasztok!

Ahogy már korábban említettem, nemsokára könyvbemutatót tartunk. A részletek itt, illetve a FB oldalamon:
http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/konyvbemutato-2-5294.html

Karácsonyi szösszenet

Bár még kicsit messze a karácsony, de ha ti is úgy szeretitek, ahogy én, akkor tudjátok azt is, nem lehet elég korán kezdeni a ráhangolódást. Van egy régi kis írásom, amit egy újságban jelent meg jó néhány évvel ezelőtt, de azt hiszem, ma is aktuális. Olvassátok olyan szívesen, amilyen szívesen adom nektek! :-)



Boldogsag.hu

- Szia!
- Szia.
- Azt hittem, már sose jössz.
- Ne kezdd már megint! Sokáig dolgoztam, jó? Éppen elég, hogy az egész napos monitorbámulás után hazaesek és az az első dolgom, hogy bekapcsolom a számítógépet, hogy veled beszélgessek egy fél órát skype-on.
- Tudom, kislányom.
- Akkor ne mondogasd! Örülök, hogy letettem a munkát. Minden nap csak a hajtás! Alig, hogy lefekszem, már kelhetek is fel. Elegem van!!
- Nem gondoltad meg magad? Holnap még felszálhatnál egy vonatra. Megnéztem neked, délben és kettőkor is indul egy. Délután már itthon is lehetnél. Sütöttem bejglit. És a kedvencedet is a lúdláb szeletet. Vettem egy kis fát a vásártéren, feldíszítettem neked. Úgy várlak haza, kislányom.
- Nem lehet, már ezerszer megmondtam! Négy órát utazni oda, négy órát vissza, ráadásul holnap szenteste, biztosan tele lesznek a vonatok, nem bírom a tömeget. Ráadásul holnap is bemegyek dolgozni. És mi lesz, ha az ünnepek alatt romlik el valami? Onnan, hogyan tudok bemenni a céghez, mi? Miért nem jössz inkább te?
- Tudod, hogy az állatokat nem hagyhatom itt. Picur is úgy vár, képzeld, minden cipőkopogásra kifut a kapuhoz, hátha te jöttél meg!
- Idén nem lehet, értsd meg. Talán jövőre. Félre kell tennem minden pénzt, ha egyszer itt akarom hagyni ezt az albérletet.
- Megértelek, kislányom, hogyne értenélek meg. Tudom, hogy te mindig jól döntesz. Akkor talán elküldhetném neked a bejglit csomagban. Még nem késő...
- Nem kell, ne erőltesd magad! Már rendeltem bejglit a bejgli.hu-ról, karácsonyfát a karacsonyfak.hu-ról és ajándékot is neked az ajandekok.hu-ról.
- Nekem az lenne a legnagyobb ajándék kislányom, ha hazajönnél. Évente egyszer, ha látlak. Amióta apád meghalt két éve, egyedül vagyok. Nincs senkim csak te. Az ünnep csak veled ünnep...
- Értsd már meg végre, nem lehet! Alig négy éve dolgozom az irodában, muszáj bizonyítanom, hogy maradhassak és előléptessenek! Nem vehetek ki szabadságot, nem törődhetek a gyengeségeimmel, most a karrieremre kell koncentrálnom! Majd néhány év múlva már lesz időm pihenni is, akkor majd gyakrabban megyek. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem érted meg, mi a jó nekem!
...
- Anyuci?
- Igen, kislányom?
- Ugye, azért tudod, hogy szeretlek?
- Tudom.
- És ugye, holnap is fellépsz majd egy kicsit beszélgetni?
- Hát, persze, kislányom. Én mindig itt leszek neked, ha szükséged lesz rám.