2017. december 2., szombat

#egyszercsak

A megjelenés körül mindig rengeteg a megkeresés, interjú és olvasói kérdés, kérés, visszajelzés, így most jutottam el csak odáig, hogy bejegyzést írjak nektek a Gábriel-duológia második részével kapcsolatosan néhány érdekességről. Íme az #egyszercsak! :-)


 

Kezdjük rögtön a címmel! Nagyon szerettem volna, ha hasonló lesz az Egyszeregy-hez, így felmerült az Egyszerkettő, a Kétszeregy (a szorzó tábla többi része szerencsére nem jött szóba), az Egyszerű (kicsit profán lett volna :-D), az Egyszerelem stb., de végül az Egyszer csak szókapcsolat tetszett meg. Az egyetlen probléma az volt, hogy ezt a szót különírják, ezért vettük segítségül a hashtag-et, így már írhattuk egybe, és a helyesírás sem sérült.


Azt már a regény-sorozat elején tudtam, hogy Erik és Liza egy pár lesznek a végére, ahogy a nevek alapján Vörs és Hollád is egymás mellett levő két település, úgy Vörs Erik és Hollád Elizabet is egymás mellett köt ki. Ennek ellenére nagyon meglepett, amikor az első kötet után az olvasók nagy része Barnit favorizálta. Bár ekkor már a folytatás története nagyjából összeállt a fejemben, szinte újra kellett gondolnom az egész Barni-szálat és megmondom őszintén, ez okozta a legnagyobb fejtörést a folytatásban. (Sokat húztunk egyébként Barni szövegeiből a szerkesztőmmel, mert sokszor túlmagyaráztam a dolgokat, valahogy így akartam őt még jobban megérteni. :-)) Barni egy jó srác és talán, ha nem így találkoznak Lizával, nem így bontakozik ki a kapcsolatuk, örökre együtt lettek volna, de ahogy Barni is mondja, túl régóta várt már rá. Egyszerűen idealizálni kezdte Lizát és túlságosan beleélte magát, amikor úgy tűnt, hogy ők ketten összejönnek, hirtelen már nem lett elég a lehet, a muszáj volt az egyetlen lehetőség.  Erik pedig elsősorban magát kellett, hogy legyőzze ahhoz, hogy Lizával legyen, nemcsak a kényszerességét, a játékát a nőkkel vagy a Majával való harcát, hanem azt, hogy igenis tud egy kapcsolatban felnőttként, felelősségteljesen élni, mert egyetlen nőhöz nagyobb bátorság kell, mint ezerhez. :-)

Szabolcs karaktere teljesen új volt, szerettem volna valakit, aki papíron jól működik Lizával, ugyanakkor ez kevés, ha nincsen szikra vagy az ő esetükben, bizonyos alapvető elvek ütköznek.

Bár nagyon szerettétek Piput az első részben és persze Mikszet is, itt inkább kevesebb szerepet szántam nekik, de az egyik kedvenc jelenetem, amikor Pipu azt mondja Lizának, hogy neki van egy igazi lánya. :-) A másik pedig, amikor az összes fiú ott fut össze Liza lakásánál, ehhez a jelenethez azóta ragaszkodtam, amióta kitaláltam, de mégis csak az utolsó simításoknál került be a történetbe, mert le akartak róla beszélni. A visszajelzések alapján eddig nekem volt igazam. :-D Zsófi pedig a szerkesztőm kedvenc szereplője, konkrétan imádta és minden egyes Zsófival játszódó jelenetet még tovább húzott volna, mi tagadás, én is nagyon bírom Zsófit, egyértelmű volt, hogy helye van a folytatásban. :-)

Sokan kérdeztétek, kiről mintáztam Maját és Ildikót, de a helyzet az, hogy nem mintáztam őket konkrét ismerőseimről, inkább egy-egy jellemző tulajdonságukban és kijelentésükben szólalhatnak meg az én emlékeim azokból az évekből, amikor újságíró voltam vagy éppen első tapasztalataimról a könyvkiadás világában.

Gábriellé válásának az ötletét egy cikk adta, ahol egy milliomos férfi sugar daddyként tartott egy jóképű fiút, akivel szexuális kapcsolatot nem létesített, csupán élvezte a fiatal és nagyon sportos testének a látványát. Innen jött Alfonz figurája. :-)

A regényben központi téma még az írás, a kreatívitás, a képzelet, a plágium is, illetve azt mindenképpen le akartam írni, amiben hiszek: olvass, élj és írj! Liza is ezek alapján az elvek alapján próbál boldogulni szerzőként.

Ez a folytatás azért is kedves a szívemnek, mert a kisfiam születése körül áltam neki írni és bár nem sok szabadidőm volt egy kisbaba mellett, de akkor nagyon szívesen bújtam vissza Liza és a többi szereplő fejébe.

Ó, és még egy érdekesség: bár nem tudok róla, hogy lenne ilyen speciális ékszereket árusító bolt, mint Ildikóé (miért ne lehetne amúgy?), de a sógornőmnek, aki mestercukrász, egy habverő alakú medál lóg a nyakában, szóval ezt nem csak kitaláltam. :-P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése