Hogyan készülünk egy új regényre? Ennél aktuálisabb nem is lehetne a kérdés, hiszen a Könyvmolyképző Kiadónál a legtöbb író ezekben a hetekben, hónapokban úgy veri a klaviatúrát, mint vasárnap délelőtt a háziasszonyok a húst.
Ugyanis az őszi-téli megjelenések előtt az olvasók csupán annyit érzékelnek, hogy az írók borítókészítő játékot hirdetnek, egyre gyakrabban és egyre hosszabb részleteket tesznek fel a megjelenő művükből, de az előtte levő munkát már csak az író közvetlen környezete ismeri. Vagy még az sem.
Ugyanis az írói munka legnagyobb része fejben dől el. Ott találja ki ugyanis a történetet, a szereplőket, a címet és úgy általában mindent. De ha azt kérdezitek tőlem, hogyan készülök egy regényre, akkor még ennél is mélyebbre kell mennünk.
Az írás ugyanis olvasással kezdődik, még pedig más írók regényeinek olvasásával, különösen hasonló zsánerben alkotókéval, de nem kizárólagosan. Innen lehet ötletet meríteni (ami nem egyenlő a lopással, hiszen az eredetiségre való törekvés nagyon fontos), tanulni írástechnikát, és persze nem utolsó sorban szórakozni. Hiszen mi lehetne jobb kikapcsolódás egy szintén író számára?
Én emellett nagyon sok filmet is nézek, egyrészt szintén ötletgyűjtés céljából, másrészt a dramaturgia miatt is. A történetvezetés persze teljesen másként működik könyvben és filmen, de az alapdolgok (arányok, feszültségkeltés, párbeszédek stb.) hasonlóak.
Az olvasás, filmnézés, zenehallgatás vagy éppen a mindennapi élet és helyzetek során eszembe jutó dolgokat lejegyzetelem. Mivel nincsen erre rendszeresített jegyzettömbön, ezért az első utamba kerülő papírszeletre, amiket aztán egy mappában gyűjtök mindaddig, amíg rendszerezésre nem kerülnek. Ha ugyanis már úgy érzem, elegendő munícióm van egy regényhez vagy legalábbis a sztorihoz, akkor ezeket a kis fecniket kijegyzetelem egy-két oldalra, itt már rendszerezve: bevezetés, karakterábrázolás, megszólalás, tanulság stb. Ekkor már a kontúrjai megvannak a készülő műnek. Ezután kezdődik a kontúrok kiszínezése.
Szabó Magda azt mondta, ő úgy ír regényt, hogy tudnia kell, mi lesz az utolsó mondat. Ez velem is hasonlóan van, a történetnek szükséges, hogy legyen egy íve és a mondanivalónk legnagyobb része a végén csúcsosodik ki. Egyébként is, az első és az utolsó mondat leírása a legnehezebb és legszebb dolog is egyben a regényírásban. Tehát jó tudni, mi lesz a történet gerince és hol véget a szál, ez akkor is fontos, ha folytatásról van szó. A fejezetek vége is fontos, ide általában olyan horgot érdemes tenni, ami arra készteti az olvasót, hogy ne tegye le, olvassa tovább, de a fejezetek közti szünet pont azt az őrülethez közeli állapotot idézi elő, mint amikor kedvenc sorozatunk évada valami kérdőjeles véget ér.
A jó történet és a karakterábrázolás persze nem elég, érdemes folyamatosan képezni magunkat írástechnikailag is, ehhez pedig a szakkönyveket érdemes bújni és nem árt elvégezni néhány írással foglalkozó kurzust is. Ugyanis, ha megvan a téglánk, az még nem elég, habarcs nélkül aligha fog egymáshoz tapadni és így összedől a falunk.
Ha ez mind megvan, akkor leülök és néhány hétre szorosabb kapcsolatba kerülök a laptopommal. Egészen konkrétan szinte összenövünk. Ilyenkor kikapcsolok a külvilág számára, nem szeretem a zenét, a zajt, bármiféle zavaró körülményt magam körül. Ha jól végeztem előtte a gyűjtési munkát és a kellő hangulatom is megvan hozzá, maga a regény megírása már nem vesz olyan sok időt igénybe, a Szívritmuszavar például hat hét alatt írtam meg munka mellett.
Érdemes elolvasni, hogy esetleg írói példáképeink, vagy úgy általában más írók hogyan írnak, de ne feltétlenül ebből induljunk ki. Aki írt már szakdolgozatot vagy készült vizsgákra, tudja, mindenkinek más módszer válik be, a lényeg, hogy az írás ne legyen nyűg. Ha úgy ülünk a klaviatúra elé, hogy rossz a kedvünk, akkor azt az olvasó is érezni fogja, hogy nyögve született a mű.
Lessetek be Kemese Fanni és Helena Silence blogjába is!
http://www.kemesefanni.blogspot.com http://www.helenasilence.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése