Csönge 2013

Tudtátok-e, hogy 2013 több szempontból is különleges? Legalábbis nekem mindenképpen. Idén ünnepelné századik születésnapját Weöres Sándor, akit az egyik legnagyobb költőnek tartok és ezzel bizonyosan nem egyedül vagyok így. Ezért idén rengeteg ünnepség és esemény lesz hozzá kapcsolódóan szerte az országban, az egyik mindjárt itt is van: jövő hétvégén Csöngén tartják a Tizenkét legszebb magyar vers projekt záróakkordját, amelynek során több száz diák fogja elszavalni a költő Valse triste című versét, amely annyira gyönyörű, hogy szinte beleborsódzik az ember háta. Olvassátok csak:

Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
Kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.

Nincs ehhez  fogható, úgy gondolom. Weöres költészete túllendül a szó hagyományos értelmén, játszik velünk, megszólít és emlékeztet. Ki ne sorolná a gyermekversek tucatjait, amit gyermekkorában hallott? Kutyafülű Aladár, Száncsengő és a Bóbita, aminek eredetileg A tündér a címe. Szinte zenélnek ezek a sorok és úgy beleülnek az ember fülébe, mint valami kedves szentjános bogár, s csak búgnak és búgnak.
Más miatt is különleges nekem az idei év. Öt éve már annak, hogy végeztem a főiskolán és elmentem egy táborba, ahol az irodalomról és az életről beszélgettünk. Akkor azt hittük, hogy mindkettőt tudjuk. Ma már tudom, az utóbbit csak sejtettem akkor még, az előbbit pedig megfejteni soha nem fogom tudni. De azért megpróbálom, idén is. Idén nyáron júniusban újra Csöngén leszek az irodalmi táborban, és mesélek, arról, hogy miként történtek azok az események, melyek aztán megihlettek. Lehet majd látni az ágyat, aminek az aljába írtunk, lehet látni a gesztenyefát, a templomot, még a Csengő kocsmába is kirándulást teszünk :-), de ami a legjobb, be lehet szívni újra annak az édes nyárnak az illatát, ami örökké fiatalon tart. Mert az ember szíve vásik, egyik nyár, akár a másik...