Gondolathármas: a kezdőmondatról

Helena Silence-szel és Kemese Fannival valami újba vágtuk a fejszénket és egy hármas ugrással lepünk meg titeket: mindhármunk blogján azonos időben azonos témában, ám de három különböző szemszögből olvashattok egy bejegyzést. Időről időre jelentkezni fogunk újabb és újabb témákkal, amikben egy közös pont biztosan lesz, ez pedig nem más, mint az írás, egészen pontosan az, ahogyan mi írunk. Elsőként a kezdőmondatokról írunk nektek. Tehát keressétek mindhármunk blogján a Gondolathármas bejegyzést és olvassatok!
http://kemesefanni.blogspot.hu/
http://helenasilence.blogspot.hu/

 

 

Egy mondat mind felett

Egy mondat mind felett, egy mondat kegyetlen… Ha nem is ennyire sarkosan fogalmazva, de valóban így van: az első sor, az első néhány mondat döntő jelentőségű egy regény vagy bármilyen történet szempontjából. Ezt mondhatjuk mind az író, mind az olvasó szemszögéből is. Nézzük meg mindkettőt.

Én nem az első sor alapján választok könyvet olvasásra, ez igaz, de el tudja venni a kedvemet vagy éppen meg tudja hozni. Ha leveszek a boltban egy kötetet a polcról, elolvasom a hátulján a fülszöveget, megnézem a borítót, találomra belelapozok. Ha egy ismerőstől kapok könyvet, akkor pedig megkérem, mesélje el, miről szól tőmondatokban, hogy felkelti-e az érdeklődésemet. Amikor viszont leülök egy forró, gőzölgő teával a kedvenc fotelomba egy lusta, vasárnap délután, hogy akkor most egy jóízűt olvasok és az első mondat agyonüti a kedvemet, akkor képes vagyok letenni és többet fel sem venni azt a könyvet. Így vagyok a filmekkel is, adok húsz percet, ha nem fog meg a történet, lekapcsolom a tévét.

Az író szempontjából nagyon fontos az első néhány mondat vagy gondolat. Megadja az egész alapmű hangulatát. Ha ügyesen csináljuk, úgy megragadjuk az olvasót, mintha egy hurokkal rátekerednénk a nyakára, majd berántanánk a mi kis teremtett világunkba, hogy ha már akarna, se tudna kimászni onnan. Ez a mi munkánk, ez a célunk. Nehéz megírni ezeket a mondatokat, legalábbis nekem, mert én borzasztóan türelmetlen vagyok, és egyből mesélném már a lényeget, a történet magvát, a konfliktust, de ugye kell ez a felvezető szöveg, a hangulatteremtés, ahogyan a szeretkezés előtt az előjáték. Anélkül nem az igazi, valljuk be.

Egyszer interjút készítettem egy mai magyar íróval, ő azt mondta, úgy ír, hogyha tudja azt, hogy mi lesz a következő néhány mondat után is, tehát előbbre látja a történetet egy vagy két leírt oldalnál is, akkor abbahagyja az írást és másnap folytatja. Ezt nem értettem, ezért kértem, fejtse ki. Szerinte az a jó történet írás, amikor a sztori úgy vezeti az írót az orránál fogva, hogy még maga sem tudja, hova fog a végén kilyukadni. Én ebben nem hiszek. Ha írok, már tudom a történet magvát, a szereplők konfliktusát, az azt feloldó megoldást vagy csattanót. Ismerem a szereplőket is, tudom a nevüket és hogy mi a céljuk, vagy hogy mit tennének egy adott pillanatban, hogyan reagálnának bizonyos helyzetekben. De a többi az útközben, azaz írás közben derül ki. Jön egy új tulajdonság, egy új gondolat vagy éppen kiszólás. Ám az első mondattal ezt nem teheti meg az ember.

Mert az ember lánya, valahogy úgy, mint Chevy Chase a Fura farmban, neki készül az írásnak, leül a csodaszép dolgozószobájában, süt a nap, kortyolgatja a teáját, de az ihlet nem jön. Az a fránya első mondat nehezebben születik meg, mint egy hét kilós baba. De azért csak toljuk. Nézzük a laptopot (korábban üres lapot), kezünk lazán a billentyűzeten (korábban pennán) és keressük a szavakat (dettó). Nehéz. Mert a regény közepén már csak fel kell venni a fonalat, amit előző nap letettük, de itt ki kell választanunk, hogy milyen fonallal szeretnénk dolgozni. És ez nagyon fontos.

Sokat olvasok, amióta pedig írok, egyre jobban figyelem azt is, hogyan oldják meg ezt a nagy írók. Hiszen, van kitől tanulni, miért ne tennénk? Azt figyeltem meg, hogy alapvetően néhány fajta regénykezdés van, ami könnyen megragadható egy-két mondatban. Ezekből szemezgetek most nektek néhányat. Lehet in medias res kezdés, egyből a közepébe, a lehető legizgalmasabb részbe belevágni, ami biztosan megragadja az olvasó figyelmét. Ez középiskolás emlékeimből idézve, főleg az eposzoknál volt ismert, de az Alkonyat is így kezdődik például. Lehet a történet végével is kezdeni egy regényt, például Szabó Magda Mondjátok meg Zsófikának című regényébe a mű megoldása az első oldal a regényben, ennek ellenére nem zavarja össze az olvasót és nem téríti el attól, hogy tovább olvasson, sőt! Lehet tájleírással vagy jellemleírással is kezdeni, mint Az aranyemberben, ahol egy egész teljes fejezeten át a Duna holtágairól és hajózhatóságáról kapunk egy földrajzi betekintést, aminek egyébként szerintem nincs túl sok köze az amúgy zseniális cselekményhez. Lehet kiszólni az olvasóhoz, ahogy azt a Lolitában tette a szerző, így még jobban megragadni a figyelmet. Biztos vagyok benne, ezeken kívül is van még nagyon sok, én most csak néhányat szerettem volna megmutatni.

S hogy én melyiket kedvelem? Az in medias res nagyon szimpatikus, például Helena Silence Enigmája is úgy kezdődik, hogy egy lány rosszul lesz a repülőtér mosdójában, az olvasó meg csak pislog, hogy micsoda? Egy érintéstől? De tetszik a véget előrevetítő kiszólás is, például: ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó hét az életemből, talán máshogy döntök bizonyos dolgokban. Tehát én mindenképpen amellett vagyok, hogy az első néhány mondattal ragadjuk meg az olvasót. Ennek ellenére én a Szívritmuszavart nem így kezdtem, hanem leírással (előjátékkal, ha jobban tetszik), de nem bántam meg, ide ez illett a legjobban. Viszont biztos, hogy ezek közül az első mondatok közül, még biztosan kipróbálok néhányat, és hogy milyen eredményre jutok majd, azt természetesen megírom nektek később…