Pirulás

Ezt a versemet régebben írtam még, amikor még a regény megírása sem fordult meg a fejemben. De Csönge még csak pár napja történt meg... Olyan elevenen élt bennem minden. Ki kellett írnom magamból, muszáj volt.
Szerettem ezt a verset, majdnem ez lett az első könyv címe is, de aztán úgy döntöttem, inkább a másodikba kerül majd bele, de nem a címbe, hanem a szövegbe versként. Tehát egy kis előzetest olvashattak most tőlem. Amúgy nagyon remélem, hogy tetszenek a versek, amiket olvastatok a könyvben, mert azokat is én írtam.

Bolondok hajója

 

Hív, repít a bolondok hajója,

nem áll meg, bármibe ütközik.

Tatján őrült kapitány áll,

őrült és féktelen.

Hát nem élvezed az utazást?

Csak a szemem kékjébe nézz,

felejtsd el az óceán színét,

ölelj, mintha most ölelnél,

először és igazán.

Vitorla kapaszkodik,

lógunk egy hullámon,

árboc felhőkhöz súrlódik,

élem ezt vagy álmodom?

Csak az esőkabátod

alatt verhet a szívem,

miért nem szorítasz,

miért engedsz el?

Hajótörött sértetlen,

eltűntnek nyilvánítva,

talán többet sose látlak,

kopott, kósza matrózka.

Maradok, aki neked voltam,

én és a bolondok hajója.

 

Most válik el, hogy ki az ember

és ki a világ szemete.

Kopott, elhasznált lolita,

fáradt gondolatok angyal

hajamban.

Aki a napot keltette, most idegen

tájakon evez, más napját festi

minden reggel fényesre.

Aki a hajót vezette, most katapultált,

s egyedül vezetem sebes szerelmem

a végtelen vizeken, a csitult habokon,

amíg partot nem érek ott, ahol a

legnagyobb vár.

S az álmodozó már nem álmodik tovább,

légvárát lerombolták gyenge ólomkatonák.

S ami hajdan becsület, tiszta szó és csodálat

volt, az mára már üres, fájó és a kutyának

sem való.

Ezernyi gazdag árnyalata bódult szerelmem-

nek most kidobva, tétován leng a semmiben.

 

Én ezzel a verssel szeretnék nektek nagyon boldog és békés karácsonyt kívánni! Váljanak valóra úgy az álmaitok, ahogy enyémek váltak valóra ebben az évben! :-)