2013. november 3., vasárnap

Eredményhirdetés

Ahogy ígértem, eredményt hirdetek a borító készítő játékban.
Szebbnél szebb képeket küldtetek nekem, de ami még dicséretesebb, hogy ötletes és nagyon alaposan kidolgozott darabok is szép számban voltak köztük, amit külön köszönök nektek, mert látszik, sok időt belefektettetek a munkába. :-)
Legszívesebben mindegyikőtöket első helyezettnek nyilvánítanám, és mindegyik borító díszíthetné a könyvet, aztán majd az olvasó eldönthetné, melyiket veszi meg :-P Ezért én nem is szeretnék első helyezettet hirdetni, csupán a hat nekem legjobban tetsző borítót emelném ide ki és köztük sem tennék rangsort. Sok minden számított a választásomnál: a lájkok száma, a kommentek száma és tartalma és persze leginkább a személyes ízlésem (ez utóbbira nincs mentségem, egyszerűen ezek a képek fogtak meg a legjobban).








S hogy melyikből lesz majd a hamarosan megjelenő Hanna örök borítója? Mert még versenyben van az összes borító, nemcsak azok, amelyeket én kiválasztottam most. Ezt még nem tudni, de ígérem, hamarosan kiderül...

3 megjegyzés:

  1. Kedves Viktória!

    Én már nagyon várom az eredményt, hogy ki nyert, és azt szeretném kérdezni, hogy (kevésbé) pontos idő van, amikor kirakod. Ezen a héten, vagy mikor? :)
    Előre is köszönöm a válaszod! ;)
    xx Cassidy.

    VálaszTörlés
  2. Ahogy a kiadó megadja a választ, azonnal kirakom, ígérem! Ez most nem rajtam múlik.

    VálaszTörlés