Újabb részlet - mi készül itt? :-)

-          Elmegyünk enni valamit, de pedig közben mesélj nekünk arról az éjszakáról. Tudnunk kell minden egyes momentumát, minden egyes okát.

-          Igen, meséljen nekünk – kérlelt Gábor is most már. Mindketten szemtelenül fiatalok voltak, egy olyan korban élhetnek majd, ahol a szerelem megmarad az olcsó romantikus filmek kiváltságának, és ahol a szép szavak helyét a könyvek helyett a képeslapok veszik át. Sosem fogják átélni azt, amit én éltem át, ez nemcsak az ő hibájuk. Mégis el kellett nekik mondanom, valahogy.

-    Akiket játszatok most, az két egyszerű fiatal. Próbáljunk most nem foglalkozni a múltjukkal vagy a jövőjükkel. Koncentráljunk a jelenre, hiszen ők is ezt tették. Tudnotok kell, hogy ez az éjszaka változtatott meg mindent, mindent, ami kettejük között történhetett, mindent, amit addig magukról hittek és mindent, amit a körülöttük levő világról csak tudni véltek. Az az éjszaka volt az azutáni életük első napja. Nem készültek rá, nem tervezték, csak úgy megtörtént, egyik pillanatról a másikra, ahogy a virág elveszíti a szirmát a nyár utolsó napjaiban. Birtokolhattak ők azon az estén mindent, egymás testét, lelkét, gondolatait, de az időt nem. Mégis, semmit sem akartak jobban, mint azt, hogy ez az éjszaka örökké tartson, hogy soha többé ne legyen reggel. Hogy féltek-e a lebukástól? Azt hiszem, életünk legboldogabb pillanataiban egyikünk sem fél ettől, olyankor nem számít más, azért azok a legszebb percek és órák. Ritka az, amikor úgy telik el egy éjszaka, hogy nem érzed a nappal súlyát és a reggel közeledő terhét, hanem csak a másik rezdüléseit vadászod az éj jótékony paplanja alatt. Tudtak arról is, bűnt követnének el, ha megtennék, és ez volt az egyetlen, ami visszatartotta őket. De azt is tudnotok kell, a testi szerelem csak egy része az egyesülésnek, néha éppen elég egy pillantás is, hogy két ember örökre összeforrjon. Fizikailag nem lettek egymáséi akkor, de a testük ezután mindig úgy kívánta a másik testét, mintha az ősidők alkonyán egy anyagból formázták volna ki őket, s azóta mindkettő a másikért kiáltana, míg csak el nem jön az a perc, hogy ismét egyesülhetnek. Ha voltatok már valaha szerelmesek, vagy éreztetek hasonlóan erős érzést valaha az életetekben, akkor azt felejtsétek el. Mert ez több volt, mindennél több és semmi mással össze nem hasonlítható, mert minden szerelem különleges és egyedi a maga módján, azt nem lehet a saját érzéseinkből összeállítani vagy kikeverni. Mások érzéseit mi nem tudjuk reprodukálni, de még megérteni se. Ami akkor azzal a két emberrel történt, különleges és egyedi volt, többször nem történhet meg, soha, senkivel, ahogy ti sem tudjátok visszaadni most még a halvány visszhangját sem, de én mégis arra kérlek titeket, hogy bármennyire is lehetetlen, próbáljátok meg és úgy nézzetek egymásra mostantól, mintha a másikban azt látnátok, amit az előbb elmeséltem nektek.